Bizonyságtétel: "Isten csodálatos munkái"

Sziasztok, Simon Tünde vagyok Fornosról, 17 éves. Szeretném most elmondani, vagyis leírni a bizonyságtételem. Én egy keresztény családba születtem, ahol mindig is fontos volt elmenni az istentiszteletekre, örömhírklubba, vasárnapi iskolába. Mivel jó kislány voltam, elment ezekre az alkalmakra, jól éreztem magam ott, de nem igazán érdekelt, hogy bűnös vagyok és szükségem van megváltásra. Azonban egy alaklommal, 8 éves koromban Isten megszólított és az, ami eddig nem érdekelt, megfogott és ott, az örömhírklubon megtértem. Azt hiszem ez a Szentlélek munkája volt.

A következő alkalmakra még jobban szerettem járni, mert hallani akartam Istenről, és már nem csak a játékok miatt mentem el. Aztán megtapasztaltam az életemben, hogy Isten szólít, tanít engem, meghallgatja az imáimat, velem van és megáldja minden napomat. Nem sokkal megtérésem után a családom is aktív szolgálatba állt: anyukám örömhírklub tanító néni lett és először nagyapa, majd utána apukám is presbiter lett. Egy idő múlva a mi utcánk örömhírklubját is nálunk tartottuk, amiben elkezdtem az első szolgálataim: segítettem anyunak megszámolni a pénzt, beírni a névsort, kitakarítani az alkalom előtt és után.

Amikor már elég nagy lettem, elkezdtem ifibe is járni, ahol még többet tanulhattam az Úrról. Itt kezdtem el az első komolyabb szolgálataim és még most is itt szolgálok.  Az idén, 2013 tavaszán elvégeztem a Gyermek-Evangélizációs Közösség GYET 1. fokozatát és beálltam segíteni a gyerekek közötti szolgálatba.

De nem volt mindig olyan könnyű és vidám az életem, mint ahogyan itt a leírtakban tűnik. Sokszor értek próbák és nehézségek is, ahol sokszor el is buktam, de Isten mindig adott egy újabb lehetőséget arra, hogy növekedjek a hitben és a lelki gyümölcsökben, hogy érettebb keresztény legyek.

Ha valaki világi szemmel nézné az életem, azt mondaná, hogy csupa véletlenek sorozata, én azonban tudom, hogy Isten csodálatos munkái. A keresztszüleim közül többen is keresztények, bár még édesanyámék nem voltak megtértek a születésemkor. Velük nagyon sok lehetőségem nyílik a szolgálatra a táborokban, gyermekalkalmakon. Apukám nem engedett a Nagyberegi Református Líceumba menni tovább tanulni 9. osztály után, hanem egy ukrán iskolába küldött. Ez áldássá lett az életemben, mert megtanultam ukránul, itthon vagyok minden hétvégén, így részt vehetek az ifis szolgálatokban és el tudtam végezni az első fokozatú

tanfolyamot, kapcsolatot tudott az ifink kezdeményezni a Rákosi ifivel az osztálytársamon és rajtam keresztül, a többiek segítségére lehettem az osztályomban is. Az sem véletlen, hogy egy ideje már nálunk van az örömhírklub, mert ez által is tudok szolgálni. Isten megáldott keresztény barátokkal és egy keresztény báttyal, akik mellettem állnak és segítenek a szolgálatban.

Istené a dicsőség mindenért!