2015. április 26.-án
egy kis zűr kavarodott a fornosi nagy ifivel, mert ifire menet rossz irányba
fordult a kicsi csapat és a fornosi gyülekezeti terem helyett a derceni Tábita
központban kötött ki. Igaz, hogy nem 15 perc, hanem 1óra 15 perc volt az út oda,
hiszen gyalog keltünk át a vadonban, mégis megérte, hiszen az út tele volt
meglepetésekkel, nevetésekkel és sok-sok „állattal”, jó értelemben! (fácánok,
siklók, békák, gyíkok, meg ilyesmik). Útközben
találkoztunk pár nehézséggel: sérülések, vadászat vad nélkül, komisz autósok,
akik nem hagyták szegény népet gyalogolni és minden áron fel akartak minket
szedni, de mi eltántoríthatatlanok voltunk a célunktól, a gyalogtúrától.
Persze Dercenben a
helyi lakosok, akik minden utcában minden lócát teliültek kicsit furcsállták,
hogy mit keres 14 idegen fiatal Dercen eldugott mellékutcáin. Egyesek azt
gondolták, szektások vagyunk, mások szerint diszkóba mentünk, de a
legérdekesebb mégis ez volt: „Mi van ma, valami gyűlés?”, na és a válasz: „Nem,
csordásválasztás!”. De a lényeg az, hogy 10-15 perces késéssel megérkeztünk a
derceni ifisekhez, akik már nagyon vártak minket, legalább is az elmondásuk
szerint.
Érkezésünk után azonnal
akcióba lendültünk és énekeltünk a szintén 14 derceni ifissel, így összesen
28-an vettünk részt a Mérce KRISZ Alapszervezet 2015-ben első Fornos - Dercen
ifi találkozón. Éneklés után megnéztünk egy filmet betömörülve a spanyolfalas
kis ablakmentes terembe, ahol tiszta moziban éreztük magunkat. A film kb a
gyerekkorunk legelejéből származik, 1996, „Zűr az űrben”. Persze a meglepetések
sorozata még koránt sem ért véget. Negyed nyolc körül, a film közepénél
szünetet tartottunk, mert a derceniek nagyon finom pizzával vártak bennünket és
nem akarták, hogy a film után kaja nélkül hazainduljunk (mert így lett volna),
ezért a közepén ettük meg.
Az alkalom után
hazaindultunk, ismét gyalog, bár a derceniek jó szívűek voltak és haza akartak
minket fuvarozni, de mi nem engedtük, mert gyalogolni akartunk és még volt egy
csomó csokink és sütink, amit a hazaútra tartogattunk. Ne de a haza út sem volt
zökkenőmentes: jöttek-mentek a fellegek, csepergett az eső, mi pedig nem
tudtunk sietni, mert már elfáradtunk, na meg azok a magas dombok és fél 10-kor
az erdő! Na de minden rendben volt, hiszen ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?
Egy szó, mint száz:
nagyon élveztük ezt a kis kiruccanást, átruccanást, mert ismerkedtünk a derceni
szomszédos ifivel és egy nagyon jó programban vettünk részt finom pótvacsival.
Legközelebb ti következtek Dercen, Gát, Munkács, Rákos, Izsnyéte! Várunk rátok
és egymást is látogassátok meg, még ha nem is gyalog!
SOLI DEO GLORIA!
S.T.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése